ECSET ÉS STAFELÁJ /Bényi Árpád könyvéről/
Ahogy a kvantummechanika az elemi részecskék világába, úgy hatol be Bényi Árpád a festészet titkaiba. Könyve tehát nem könnyű olvasmány, még ha plasztikus, érzékletes nyelven is érvel vagy mutat rá "egy műterem etikai normáira". A Debrecenben élő festőművész hosszú éveken át tanított a nyíregyházi tanárképző főiskolán és a debreceni egyetemen. Művészetpedagógiai munkásságának hitvallása ez a kötet, ajánlom mindenkinek, aki kevésbé ismert, búvópatak-összefüggések nyomába akar szegődni Giottótól Picassoig, Ucellótól Kondor Béláig. Izgalmas időutazás a festői térben úgy, hogy a szerző a formaértékek reinkarnációjára konkrét művek elemzésével mutat rá.
„Formán a szellem megtestesülésének stációit kell érteni" - írja. Tehát "a kép témája igazán nem az, amit az ábrázolás tartalmában hordoz, hanem a forma az a mód, ahogy az ecset és stafeláj között megvalósul." A képszervezés állomásait járja körül Bényi Árpád, s minden sorából kihallatszik az a rituális berzenkedés, amely a spirituális teret preferálja, ahol "a hónalj szagú testességbőI tömjénillatú varázslat szövődik a kép szentélyében" - jegyzi meg Matissról. A nagyszerű francia mester absztrakcióinak érzéki töltését elsősorban abból az izzásból keletkezteti, amelyben a festék színné válik a teremtés kegyelmi állapotában. Képelemzéseinek módszere arra hívja fel a figyelmünket, például Picasso Avignoni kisasszonyok festménye kapcsán, hogy nemcsak a formai nyelvújításra, hanem a festő-szellem inkarnálódására is nagyobb figyelmet kellene fordítani. Alapos elemzéseiben mindig keresi a mű formáinak forrásvidékét, régmúlt korok mestereinek a sík és a tér között zajló lelkigyakorlatait idézve, miközben a szellem végtelensége és időtlensége érint meg bennünket.
Az Ecset és stafeláj a karcagi Barbaricum Könyvműhely kiadásában jelent meg.
/Partium 7.évf. 1999.72.o./ |
AJÁNLOM AZ OLDALT